MIRE TANÍT A MÚLT?

2018 | | aktív állampolgárság, interkulturális tapasztalat | Pest | KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Címkék: Kreatív gondolkodás

Európa a polgárokért

Pályázó: Kistarcsa Város Önkormányzata
A projekt címe: Scribbled On a Cell Wall - lessons from the past taught to save succeeding generations from the scourge of war, totalitarian regimes, and intolerance
Pályázati kategória: európai emlékezet
Pályázás éve: 2017

Hogyan élünk együtt ma a történelem sötétebb fejezeteivel? Megmenthetjük-e a jövő generációit a háborúk és a totalitárius rezsimek fenyegetésétől? Mit kell tennünk ahhoz, hogy az idegengyűlölet, az intolerancia és a diszkrimináció ne nyerhessen teret? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az Európa a polgárokért program támogatásával megvalósuló, Cellafalra karcolva című nemzetközi projekt, amelyről Lippai Klaudia, a kezdeményezés magyar koordinátora számolt be.

Miről szól a Cellafalra karcolva projekt?

A 20. század nagy politikai rezsimjei, a nemzetszocializmus és a kommunizmus történetei örökérvényű tanulságokkal szolgálnak. Nagyon fontos időről időre megemlékeznünk ezekről, hogy ne alakulhassanak ki újra hasonló, diktatórikus rendszerek, és érdemes több ország tapasztalatait összehangolva bemutatni a történelmet, mert így teljesebb képet kapunk.

Kiket szerettek volna megszólítani ezzel a témával?

Minden európai polgárnak tudnia kell, milyen úton jutott el Európa oda, ahol ma van. Úgy gondoljuk azonban, hogy külön figyelmet kell fordítani a tinédzserekre, akik általában csak a történelemkönyvek lapjain találkoznak ezekkel a történetekkel, ezért készítettünk olyan 10-15 perces kisfilmeket, amelyek más nézőpontból is megmutatják a múlt század legfontosabb eseményeit.

Miért van szükség arra, hogy az iskolán kívül is foglalkozzunk a történelemmel?

A filmjeinkben olyan emberek mesélik el a történelmet, aki maguk is átélték, vagy legalábbis közvetlen tapasztalatokkal rendelkeznek a témáról. Az ő segítségükkel könnyebben megérthetjük az összefüggéseket, és átélhetjük azt, ami történelemórán olykor csak száraz ténynek tűnik. Ez a személyesség megeleveníti, közelebb hozza a fiatalokhoz a múlt tanulságait.

Milyen országok vettek részt a projektben?

Először német, lengyel, szlovák és horvát partnerekkel kezdtük a munkát, de sajnos egyéb elfoglaltságaik miatt a szlovákok és a horvátok nem tudtak végig velünk dolgozni. Az ő helyükre a Thesszaloniki Arisztotelész Egyetem lépett – Kistarcsa Város Önkormányzata, a drezdai Jugend- und Kulturprojekt civilszervezet, illetve Oleśnica kulturális központja mellé.

Hogyan alakult ki ez a közösség?

Olyan országokat kerestünk, amelyek történelmén keresztül több nézőpontot is megvizsgálhatunk. Németország például a két világháborúban való szerepe és a nemzetszocializmus révén fontos alakítója volt Európa huszadik századi történelmének. Arra is próbáltunk rávilágítani, hogy a szerepek változhatnak: aki ma győztes, holnap vesztes is lehet. Görögország részvételének egyik apropója egy mai probléma, hiszen ahogy Európa egésze számára, számukra is nagy kihívás a menekültválság kezelése.

Miért került be a migráció kérdése a témák közé?

Fontosnak tartottuk, hogy kapcsolódjunk a jelen problémáihoz is, és érzékenyítsük a lakosságot. Szerettük volna megmutatni, hogy ez a kérdéskör sem csak fekete vagy fehér, vannak okok és okozatok.

Milyen elemei voltak a projektnek?

Igyekeztünk sok irányból megközelíteni a témáinkat, a különböző módszerekben a személyes tapasztalatszerzés volt a közös pont. Szerveztünk például tanulmányutakat, Lengyelországban felkerestünk egy internálótábort és egy kisvárost, Oleśnicát, ahol a résztvevők megnézhették, milyen volt az élet akkor, amikor a Vörös Hadsereg lerohanta az országot és módosították a határokat. Drezdában részt vettünk egy megemlékezésen és meglátogattunk egy történelmi múzeumot, ahol nagyon szemléletesen mutatják be a porig bombázott városban történteket. Magyarországon is több helyszínen jártunk, például a Dohány utcai Zsinagógában, a recski kényszermunkatáborban, illetve a kistarcsai központi internáló tábor emlékhelyén.

A múlt tanúi még közöttünk élnek. Volt lehetőség a velük való személyes találkozásra?

Igen, például Németországban volt egy olyan program, ahová idős embereket hívtak meg minden földrészről, rengeteg nemzet képviseletében. A diákok, akik szintén több országból érkeztek, egy kerekasztal során beszélgethettek a vendégekkel, meghallgatták az ő történetüket, megnézték a felidézett történelmi eseményekhez kapcsolódó fotókat, és feltehették a kérdéseiket. A fiatalok kíváncsiak, nyitottak és aktívak voltak, ami nagyon pozitív visszajelzés volt számunkra.

A kisfilmek miről szólnak?

Összesen három film készült, és valamilyen formában mindegyik a második világháború és a kommunista rezsimek eseményeit, illetve a túlélésért folytatott küzdelmet mutatja be.

A lengyel videóban egy idősebb hölgy beszél arról, hogy mi történt vele, amikor módosították a határokat, és együtt kellett élniük az orosz katonákkal, mert elfoglalták a településüket. A német film is az orosz megszállás idejéről szól, négy szereplő szemszögéből mutatja be a mindennapokat, például a fenyegetettséget és az élelmiszerhiányt, ami meghatározta az emberek életét akkoriban. A magyar filmben az 1956-os Magyar Nemzetőrség elnök-főparancsnoka meséli el az élete történetét. Az ő édesapját, aki egyébként tanár volt, behívták a második világháborúban katonának, majd fogságba esett, utána viszont már nem dolgozhatott az eredeti hivatásában. Nagyon érdekes, hogyan nő fel egy gyerek mindezek tudatában.

Hogyan lehetett megnézni ezeket a videókat?

Voltak nyilvános vetítések, például 2018. október 23-án Kistarcsán, ahol a városunk lakói közül sokan kíváncsiak voltak a magyar filmre. A videók az interneten is elérhetők, a mi filmünk például a kistarcsai művelődési központ közösségi oldalán. A német partnerszervezetünk honlapján van a projektnek egy aloldala (www.jkpev.de), ahova szintén feltöltjük mindhárom alkotást. Ezzel a tanárokat is szeretnénk bátorítani, hogy építsék be az oktatásba a személyes történeteket.

Hogyan zárult a Cellafalra karcolva projekt?

Október 23-ához kapcsolódva szerveztük meg a záró eseményt Kistarcsán, amelyre Németországból, Lengyelországból, Görögországból is érkeztek delegáltak. A város megemlékezése, koszorúzás, versmondás, diákok előadása mellett levetítettük a mi filmünket, illetve készítettünk egy olyan információs tárlatot, ami a kistarcsai központi internáló tábor történetét mutatja be, a harmincas évektől 1960-ig.
Végeztünk egy kérdőíves kutatást is a totalitárius rezsimekkel, migrációval, valamint a 21. századi politikai helyzettel kapcsolatosan, az adatok feldolgozása után az eredmények szintén a német partnerünk honlapján lesznek elérhetők.

Ön szerint mi a kezdeményezés legnagyobb eredménye?

Sok oldalról sikerült megközelíteni a témát, minden partner, minden tanulmányút, esemény és film mást adott hozzá. Lehetővé tettük, hogy egyéni történeteket mások is meghallgassanak, közvetve átélhessenek. Sok fiatalt és felnőttet meg tudtunk szólítani. Azt gondolom, elértük azt, hogy a résztvevők elgondolkodjanak, felmérjék a saját erejüket és azt, amit ők maguk tehetnek Európa békéjéért.

FÖLDVÁRY MÓNIKA

A cikk megtalálható az Európa a polgárokért program disszeminációs kiadványában, amely itt letölthető.